Országos akció keretében fogták el a gépjárműlopásra specializálódott csoport tagjait.

Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, öt személyt állított elő a rendőrség abban az országos akcióban, amelyet 2015. április 15-én hajnalban hajtott végre valamennyi megyei rendőr-főkapitányság részvételével.
A gépjárműlopásokra, orgazdaságra és főként a gépkocsik egyedi azonosító jeleinek meghamisítására specializálódott személyeket nagyszabású felderítőmunkát követően – összehangolt művelet keretében – a Terrorelhárítási Központ bevonásával fogták el a rendőrök.
A nyomozók az ország egész területén ez idáig 174 – feltehetően lopott – gépjárművet foglaltak le főként magánszemélyektől, összértékük megközelíti az egymilliárd forintot.
A gyanú szerint az elkövetők a főként Magyarországon, illetve nyugat-európai országokból lopott autókat – azok papírjait és alvázszámát meghamisítva – piaci áron vagy az alatt értékesítették a hiszékeny vevőknek.
A gépjárművek lefoglalása jelenleg is folyamatban van.
A rendőrök az ügyhöz kapcsolódóan idén kora tavasszal már elfogtak három férfit, így jelenleg nyolc fő ellen folyik a nyomozás lopás, orgazdaság és egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett elkövetésének gyanúja miatt.

 

Forrás: police.hu