A Nürburgringen már pénteken megrendezték az időmérőt, amin az OXXO Racing-Axxyss Motorsport pilótája, Kiss Norbi volt a leggyorsabb, így ő rajtolhatott a pole pozícióból szombat reggel, az első futamon.

A rajtot simán elhozta Norbi, mögötte Lacko, Hahn küzdöttek a második helyért. A csatából a cseh pilóta jött ki jobban, és meg tudta tartani második helyét a futam végéig, sőt, az utolsó körökben közeledett Norbira, viszont utolérni nem tudta, így a magyar pilóta rajt-cél győzelemmel nyitotta a jubileumi, 30. Kamion Európa-bajnoki versenyhétvégét a Nürburgringen. Mögötte Lacko és Hahn végeztek még a dobogón.

A második futam nagy balesettel indult, egy láncreakció végén - Hahn meglökte Reinertot, aki meglökte Lackót - Ellen Lohr pedig eltalálta Lacko hátsó kerekét, és a levegőbe repült kamionjával.Bár látványos volt az "ugratás", és rendesen össze is tört a német versenyzőnő kamionja, szerencsére saját lábán szállt ki, és hagyta el a pályát.

Norbit nem érintette a karambol, már az első kanyarokban előzött kettőt, majd később Steffie Halmon is áthámozta magát, így az ötödik helyre került Hahn mögé, rajta viszont már nem talált fogást a magyar pilóta, de nem is forszírozta nagyon, hiszen Lacko mögötte volt, most pedig a biztos pontok a fontosak a második futamokon, főleg, ha az elsőket megnyeri Norbi. Vasárnap is a Pole pozícióból kezdhette az első futamot Kiss Norbi, és ismét rajt-cél győzelmet aratott, ezúttal nagy előnnyel a mögötte zajló csaták miatt. A második futam rajtja is balesettel indult, de ismét kimaradt belőle Norbi, sőt, előre is lépett hármat a nyolcadik helyről, majd pár kanyar után megelőzte Reinertot, így feljött a negyedik helyre Vrsecky mögé.

A cseh pilóta elővette szokásos vezetési stílusát, és ott lassította Norbit, ahol csak tudta, így minden rutinját bevetve maga mögött tartotta a regnáló Európa-bajnok magyar versenyzőt. Norbi ismét nem eröltette, várt a tiszta előzési szituációra, de mivel nem volt, maradt a negyedik helyen Lacko, Körber és Vrsecky mögött.Ezen a hétvégén is Kiss Norbi gyűjtötte a legtöbb pontot a mezőnyből, ezzel tovább növelte előnyét a tabella élén. A jubíleumi 30. Nürburgringi kamionverseny különdíját is Norbi kapta, így 2015-ben ő lett Németországban az "International Truck Master".

Az Európa-bajnokság állása öt versenyhétvége után: 1., Kiss Norbi 319

2., Adam Lacko 248

3., Jochen Hahn 225

Az Európa-bajnokság következő állomása augusztus utolsó hétvégéjén a csehországi Most lesz, majd rögtön a rákövetkező hétvégén, szeptember 4-5-6-án a Hungaroring következik!

Videó beszámolók a versenynapokról:

Szombat:

https://www.youtube.com/watch?v=NuK40tO-xPs

Vasárnap:

https://www.youtube.com/watch?v=hXbv8PDkgig