Egy héttel a várva-várt hazai nagydíj előtt Csehországban, Mostban áll rajthoz a Kamion Európa-bajnokság mezőnye.

A két hónapos nyári szünet után újult erővel vág bele a címvédő magyar csapat, az OXXO Racing-Axxyss Motorsport Team a versenyzésbe. Kiss Norbi előnye 71 pont a tabellán, ám ennek növelése most lesz a legnehezebb számára, hiszen legnagyobb riválisa, Adam Lacko hazai pályán száll harcba ellene.

Norbi számára sokkal fontosabb a következő - számára hazai - futam, a szeptember 5-6-i Hungaroringi verseny, de előtte még Mostban is keményen kell küzdenie a pontokért:

- Hatalmas léptekkel haladunk a címvédés felé, megnyugtatónak tűnik az előnyünk, de technikai sport révén hamar el is fogyhat, így továbbra is a stabil versenyzés és a folyamatos pontgyűjtés a cél számunkra - mondta el indulás előtt a regnáló Európa-bajnok -. Mostban megpróbálunk vigyázni a versenykamionra, hiszen a jövő héten már itthon, Magyarországon, a Hungaroringen állunk rajthoz vele, hazai közönség előtt, ami természetesen számunkra a szezon legfontosabb versenye. Mindezzel együtt most hétvégén Csehországban is szeretnék minél többször dobogón állni, és lehetőleg újabb győzelmeket begyűjteni.

A cseh nagydíj programja már csütörtök délután elkezdődik, amikor a pilóták kilátogatnak versenykamionjaikkal a városba, majd pénteken a sajtó autóztatás és az edzések következnek. A hétvége érdemi része szombaton reggel 10.10-kor indul az időmérővel, majd 13.00 és 16.40-kor rajtolnak el a futamok. Aki pedig még nem vette meg a jegyét a jövő hétvégi hazai, Hungaroringi versenyre, a kissnorbi.com oldalon megteheti, ne feledjétek, hogy a kedvezményes jegyvásárlás csak szeptember 3-ig tart, onnantól már csak teljes áru jegyeket lehet majd venni! Tudjuk, hogy mindenki a Hungaroringre készül, de aki kilátogat Mostba, mindenképp jöjjön el a csapat sátrához, várunk Titeket szeretettel!

A Most-i hétvége teljes időterve:

Augusztus 28. Péntek:

10:00Press / VIP autóztatás 90'

13:05Extra szabadedzés 60'

15:40Szabadedzés 1 20'

17:35Szabadedzés 2 20'

Augusztus 29. Szombat:

08:30Warm up 15'

10:10Időmérő 30'

12:15Grid walk 25'

13:00Race 1 (11 kör)

16:40Race 2 (11 kör)

Augusztus 30. Vasárnap:

08:30Warm up 15'

10:00Időmérő 30'

13:05Grid walk 30'

13:55Race 1 (11 kör)

17:05Race 2 (11 kör)

A Hungaroring időterve: kissnorbi.com/kamion-eb-programok